Színház

Ajánlatunk


A mozaikos szerkezet zenés betétek, virtuóz módon illusztrált chatbeszélgetés, mantraszerű szövegrészletek és néma jelenetek által, villanásszerűen nyújt betekintést a fiatalok, szülők és tanárok életébe, konfliktusaiba és harcaiba. Explicit és allegorikus módon egyaránt jelenik meg benne a mindennapi erőszak, a hiányérzet, a szeretetéhség, a frusztrációk és a generációk egymás iránti értetlensége. A 10. Színházi Olimpia keretében.

MAMA/DAJORI

A cseh ARA Art társulat Mama című előadása négy generáció sorsán keresztül tárja elénk, mennyire igazságtalanul nagy terhet róttak a roma nőkre a történelem viszontagságai. Négy történet, négy korszak, különböző írónők tollából, személyes interjúk alapján. A 10. Színházi Olimpia keretében.

Egy nő és négy férfi története az I. Világháború idején játszódik Bécsben illetve egy Bécs környéki szanatóriumban. Téma: boldogságkeresés, férfi-nő kapcsolat, a szerelem reménytelensége, szüntelen vágy az eltűnt illetve soha el nem ért teljesség után.

Elég színdarab készült már az etikátlan monogám kapcsolatokról, a Többszörös Orgazmus című produkciójával tehát az etikus nem-monogám kapcsolatok lehetőségeit járja körül. A "poliamória" vagyis sokszívűség olyan szexuális szubkultúra, ahol a szerelemnek nem előfeltétele a kizárólagosság, sem szexuális sem érzelmi értelemben.

A híres Beckett dráma folytatását még 2019-es technológiával kezdtük el AI-jal megiratni. Akkor még furcsának tűntünk ezzel, most már mindenki erről beszél. A világon az egyetlen színdarab amit Mesterséges Intelligencia írt és rendszeresen játsszák.

Zöld Szofi

Zöld Szofi (A Budapesti Anarchista Színház előadása)

Mulatság -tragikomédia és majdnem premier egy részben- a Flowchestra Company és az RS9 Színház előadása

STOP! Megállsz néha? Hogy elgondolkodj azon, milyen az életed? Mi a szép benne? Hogy elmerengj azon, kellene-e valamit másként tenned? Kellene más utat választanod?

Ebben a kategóriában jelenleg nincs több előadás
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!


Pin It on Pinterest

Share This