művész

Bánki  Gergely
2

Bánki Gergely

Született: 1974 (Budapest)

Színész

1987-ben a Cilinder Gyermekszínpadon játszott, ahol Erdősi Zsuzsától tanulta a szakmát. Később szerepet kapott az MTV2 Kölyökidő című műsorában is. A Vörösmarty Mihály Gimnáziumban érettségizett.

A vizsga után részt vett a zalaszentgróti színész-rendező táborban, ahol megismerkedett Ascher Tamással és Schilling Árpáddal. A Miskolci Egyetemen…

 Tovább

Aktuális programok

Jelenleg nincs futó program!

Színész

1987-ben a Cilinder Gyermekszínpadon játszott, ahol Erdősi Zsuzsától tanulta a szakmát. Később szerepet kapott az MTV2 Kölyökidő című műsorában is. A Vörösmarty Mihály Gimnáziumban érettségizett.

A vizsga után részt vett a zalaszentgróti színész-rendező táborban, ahol megismerkedett Ascher Tamással és Schilling Árpáddal. A Miskolci Egyetemen két évig filozófiát is tanult. 1993-1995 között az Új Színház Stúdiójának növendéke volt. 1995-ben Schilling Árpád az akkor induló Krétakör Színházhoz hívta, amelynek 2008-ig tagja volt. 2008-tól szabadúszó, több színházban és magánszínházban is szerepel.

Díjak:
Országos Diákszínjátszó Fesztivál különdíja (Stílusgyakorlatok)
Alternatív Színházi Fesztivál, legjobb férfi epizódszereplő díja (Teatro Godot)
2012 - VIDOR Fesztivál: BRIGHELLA-DÍJ - Legjobb férfi epizódalakítás (Lefitymálva /Gólem Színház/)

Filmes munkái:
Találd ki magad! (TV-műsor) szereplő
A Nibelung-lakópark (szín., magyar filmdráma, 2009) színész
Otthon (szín., magyar kisjátékf., 2009) színész
Etetés (szín., magyar kisjátékf., 2008) színész
Buhera mátrix (szín., magyar vígj., 2007) (TV-film) színész
FEKETEország (szín., magyar színházfilm, 2007) (TV-film) forgatókönyvíró, szereplő
Hazámhazám (szín., magyar színházi felv., 2007) színész
Lora (szín., magyar rom. dráma, 2006) színész
A vírus (szín., magyar kísérleti f., 2005) színész
Fekete kefe (ff., magyar vígj., 2004) színész
Hazám hazám (szín., magyar színházfilm, 2002) színész
Citromfej (szín., magyar filmszat., 2000) színész
Nexxt (szín., magyar játékf., 2000) színész
Szortírozott levelek (szín., magyar rövidf., 2000) színész

Színházi munkái:
Albérlet az asztal alatt: / 2010. november 19. Budaörsi Játékszín
Bánk-bán: / 2007. április 17. Krétakör Színház
Cserenadrág/ 2010. október 31. Kamra
Csodálatos vadállatok: / 2010. március 12. Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)
Az élet értelme: / 2009. november 13. Tünet Együttes
Előtte-utána: / 2006. január 13. Katona József Színház
Én egy szemüveges kisfiú vagyok: / 2007. november 15. Kék Produkció
Fédra Fitness: / 2009. január 17. KoMa Társulat
Feketeország: / 2004. október 1. Krétakör Színház
Fényakrobaták: / narrátor - Millenáris
Fisherman's friends: / 2008. április 15. TÁP Színház
Hazámhazám: / 2002. október 23. Krétakör Színház
Herrmann csatája: / 2008. október 18. HOPPart Társulat
A hideg gyermek: / 2003. január 10. Krétakör Színház
Hófehérke: / Mu Színház
A jég: színész / 2006. szeptember 21. Krétakör Színház; 2008. szeptember 26. Nemzeti Színház
Jégképkockák: / 2006. november 9. Krétakör Színház
Kasimir és Karoline: / 2005. február 4. Krétakör Színház
Korijolánus: / 2010. október 1. HOPPart Társulat
Kurátorok: / TÁP Színház
L'art contre l'art: / 2009. október 17. TÁP Színház
Lemegy a Nap - Minden Rossz Varieté: / TÁP Színház
Leonce és Léna: / 2002. március 27. Krétakör Produkció
Liliom: / 2001. február 25. Krétakör Színház
A második ének: előadó / Szabadművelődés Háza
Megszállottak: 2001. május 1. Krétakör Színház
Mihaszna Varieté: TÁP Színház
Mizantróp: 2004. március 12. Krétakör Színház
A Nagy Hűha: színész / Bárka Színház
Nehéz Istennek lenni: színész / 2011. május 26. Trafó
New York! New York! - Színház ÉS Irodalom VIII.: előadó / 2006. február 9. Krétakör Színház
NEXXT: színész / 2000. október 23. Krétakör Színház
A Nibelung-lakópark: színész / 2004. október 22. Krétakör Színház
Nick Carter: rendező, színész / 2011. május 15. Fogasház
Pestiesti: színész / 2007. szeptember 7. Krétakör Produkció
Phaidra: színész / 2005. szeptember 15. Krétakör Színház
Recikli-bicikli: közreműködő, alkotó / 2009. november 26. Merlin
Rozsfogócska: színész / 2010. március 6. Junion csoport
Sit down tragedy: színész / TÁP Színház
Szerelem vagy amit akartok: színész / Merlin
Szilánkok, avagy a panyírrögök: író / K. V. Társulat
Szóról szóra lőadó / 2011. március 10. PanoDráma
Szörprájzparti: házigazda / HOPPart Társulat
TÉP: színész / 2011. június 7. TÁP Színház
Terra incognita: alkotó / Mu Színház
A trükk: színész / 2009. február 18. Budapesti Gólem Zsidó Színház
Vándoristenek: szereplő / 2010. március 19. Sirály
W - munkáscirkusz: színész / 2001. október 23. Krétakör Színház

A DEKK Projektek rendszeres fellépője.

Aktuális szerepek:
Bolgár György: Ingmar és Woody - Woody Allen / BEMUTATÓ: 2019. május 18.

"És a függöny felhördül" - Bánki Gergő és társulata

Belvárosi Színház
  • Színész
1 LINK

1 LINK

Pécsi Nemzeti Színház
  • Rendező
1 link - A Proton Színház előadása

1 link - A Proton Színház előadása

Katona József Színház
  • Rendező
2015. Humorfesztivál 40! avagy Véges élet (Dumaszínház-Füge)

2015. Humorfesztivál 40! avagy Véges élet (Dumaszínház-Füge)

Thália Színház
  • Színész
40! AVAGY VÉGES ÉLET

40! AVAGY VÉGES ÉLET

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
40! Avagy Véges élet

40! Avagy Véges élet

Móricz Zsigmond Színház
  • Írta, rendezte, játsza
40! AVAGY VÉGES ÉLET - DEKK Színház – Füge Produkció

40! AVAGY VÉGES ÉLET - DEKK Színház – Füge Produkció

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Egyéb
40! avagy Véges élet - vígjáték

40! avagy Véges élet - vígjáték

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
40! Avagy véges élet ea. alatt Parányi Műhely gyerekmegőrzés, bejelentkezés: paranyimuhely@gmail.com

40! Avagy véges élet ea. alatt Parányi Műhely gyerekmegőrzés, bejelentkezés: paranyimuhely@gmail.com

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
40!avagy véges élet

40!avagy véges élet

Gyulai Várszínház
  • Színész
A FÉRFIAK SZEXUÁLIS VILÁGA

A FÉRFIAK SZEXUÁLIS VILÁGA

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Humorista
A férfiak szexuális világa

A férfiak szexuális világa

Móricz Zsigmond Színház
  • Előadja
A FÉRFIAK SZEXUÁLIS VILÁGA - Füge Produkció-Dumaszínház

A FÉRFIAK SZEXUÁLIS VILÁGA - Füge Produkció-Dumaszínház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Színész
A jég

A jég

Nemzeti Színház zRt.
  • Gena
A jég

A jég

Nemzeti Színház
  • Gena
A legcsinosabb óriás

A legcsinosabb óriás

Szarvasi Vízi Színház
  • Játssza
A LEGCSINOSABB ÓRIÁS (3+)

A LEGCSINOSABB ÓRIÁS (3+)

Csiky Gergely Színház
  • Játssza
A nagy Romulus

A nagy Romulus

Budaörsi Latinovits Színház
  • Tullius Rotundus, belügyminiszter, hadügyminiszter
A NEGYEDIK - Dante pokla

A NEGYEDIK - Dante pokla

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
A POLITIKUSOK LELKI VILÁGA - MIKÖZBEN RAJTUK RÖHÖGÜNK, ŐK RAJTUNK RÖHÖGNEK

A POLITIKUSOK LELKI VILÁGA - MIKÖZBEN RAJTUK RÖHÖGÜNK, ŐK RAJTUNK RÖHÖGNEK

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Rendező
A TRÜKK

A TRÜKK

Nemzeti Színház
  • Egyik
A trükk

A trükk

Gólem Színház
  • Egyik
Albérlet az asztal alatt

Albérlet az asztal alatt

Budaörsi Latinovits Színház
  • Gritzka
Bolgár György: Ingmar és Woody

Bolgár György: Ingmar és Woody

Tesla Teátrum
  • Woody Allen
Boross Martin: Harminchatok

Boross Martin: Harminchatok

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Boross Martin: Harminchatok

Boross Martin: Harminchatok

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Cini-cini-cinizmus // A fizika fizikája (nyilvános tv-felvétel)

Cini-cini-cinizmus // A fizika fizikája (nyilvános tv-felvétel)

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb
Cserenadrág

Cserenadrág

Katona József Színház
  • Válja
DEKK Színház - Vinnai András: Fear The Szaknévsor

DEKK Színház - Vinnai András: Fear The Szaknévsor

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb
Demencia

Demencia

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Lukács
Duma Impró

Duma Impró

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
Duma Impró:Bánki Gergely,Elek Ferenc,Fodor Annamária,Janklovics Péter,Mogács Dániel,Vinnai András

Duma Impró:Bánki Gergely,Elek Ferenc,Fodor Annamária,Janklovics Péter,Mogács Dániel,Vinnai András

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
Duma Impró:Bánki Gergely,Fodor Annamária,Janklovics Péter,Mogács D,Vinnai A,műsvez:Lovász László

Duma Impró:Bánki Gergely,Fodor Annamária,Janklovics Péter,Mogács D,Vinnai A,műsvez:Lovász László

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
Duma Impró:Janklovics Péter, Mogács Dániel,Fodor Annamária,Bánki Gergely,Vinnai András

Duma Impró:Janklovics Péter, Mogács Dániel,Fodor Annamária,Bánki Gergely,Vinnai András

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
Dumaszínház - FÜGE: A férfiak szexuális világa

Dumaszínház - FÜGE: A férfiak szexuális világa

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb
Dumaszínház - FÜGE: A férfiak szexuális világa: Bánki Gergő, Janklovics Péter, Vinnai András

Dumaszínház - Füge: Alternatív stand-up

Dumaszínház - Füge: Alternatív stand-up

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Dumaszínház - Füge: Alternatív stand-up

Dumaszínház - Füge: Alternatív stand-up

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
Dumaszínház – FÜGE: 40! avagy Véges élet

Dumaszínház – FÜGE: 40! avagy Véges élet

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb
Én egy szemüveges kisfiú vagyok...

Én egy szemüveges kisfiú vagyok...

Katona József Színház
  • Színész
ÉS A FÜGGÖNY FELHÖRDÜL - SZÍNÉSZEK VALLANAK...EGYMÁSRÓL

ÉS A FÜGGÖNY FELHÖRDÜL - SZÍNÉSZEK VALLANAK...EGYMÁSRÓL

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
És a függöny felhördül – színészek vallanak... egymásról

És a függöny felhördül – színészek vallanak... egymásról

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb
Fear the Szaknévsor

Fear the Szaknévsor

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb
Fear the Szaknévsor

Fear the Szaknévsor

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Fear the Szaknévsor - BEMUTATÓ!

Fear the Szaknévsor - BEMUTATÓ!

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb
Fédra Fitness

Fédra Fitness

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Fédra Fitness

Fédra Fitness

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Fédra Fitness - az ALKA.T és a KOMA társulat előadása

Fédra Fitness - az ALKA.T és a KOMA társulat előadása

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
Francia négyes

Francia négyes

Budaörsi Latinovits Színház
  • Gritzka
Furnitur- TÁP Színház - Thália Színház

Furnitur- TÁP Színház - Thália Színház

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Moderátor
HAB A TORTÁN - A LEGCSINOSABB ÓRIÁS

HAB A TORTÁN - A LEGCSINOSABB ÓRIÁS

Csokonai Rendezvényház
  • Alkotó, játssza
Hab a tortán! mesesorozat: A LEGCSINOSABB ÓRIÁS

Hab a tortán! mesesorozat: A LEGCSINOSABB ÓRIÁS

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Alkotó
Harminchatok- STEREO Akt - Füge Produkció

Harminchatok- STEREO Akt - Füge Produkció

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Heinrich von Kleist: Herrmann csatája (a HOPPart Társulat előadása)

Heinrich von Kleist: Herrmann csatája (a HOPPart Társulat előadása)

Nyugati Teátrum
  • Színész
HOPPart Társulat - Kárpáti Péter: Szörprájzparti

HOPPart Társulat - Kárpáti Péter: Szörprájzparti

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Színész
HOPPart Társulat - Kárpáti Péter: Szörprájzparti

HOPPart Társulat - Kárpáti Péter: Szörprájzparti

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Színész
HOPPart Társulat - Kárpáti Péter: Szörprájzparti - az ea. után évbúcsúztató HOPPart koncert

HOPPart Társulat - Kárpáti Péter: Szörprájzparti - az ea. után évbúcsúztató HOPPart koncert

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
HOPPart Társulat: Korijolánusz

HOPPart Társulat: Korijolánusz

MU Színház
  • Színész
KÉRSZ TEÁT? AVAGY MIÉRT OLYAN BONYOLULT A NEM, HA SZEXRŐL VAN SZÓ?

KÉRSZ TEÁT? AVAGY MIÉRT OLYAN BONYOLULT A NEM, HA SZEXRŐL VAN SZÓ?

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Korijolánusz

Korijolánusz

Gyulai Várszínház
  • Dramaturg
Kurátorok- TÁP Színház

Kurátorok- TÁP Színház

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Lefitymálva ea.alatt Parányi Műhely gyerekmegőrzés, bejelentkezés: paranyimuhely@gmail.com v 0620941

Lefitymálva ea.alatt Parányi Műhely gyerekmegőrzés, bejelentkezés: paranyimuhely@gmail.com v 0620941

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Lefitymálva-Gólem Színház Humorfesztivál

Lefitymálva-Gólem Színház Humorfesztivál

Thália Színház
  • Antal
Lúd Zsolt és kutyája Mattyi-fázisbemutató

Lúd Zsolt és kutyája Mattyi-fázisbemutató

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Lúd Zsolt
Lúd Zsolt és kutyája, Mattyi

Lúd Zsolt és kutyája, Mattyi

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Lúd Zsolt
MERLIN - Előbemutató

MERLIN - Előbemutató

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Szövegkönyv
Merlin, avagy...

Merlin, avagy...

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Szövegkönyv
Minden rossz Varieté

Minden rossz Varieté

Budaörsi Latinovits Színház
  • Színész
MOST Fesztivál: Árpád-ház

MOST Fesztivál: Árpád-ház

Jászai Mari Színház, Népház
  • Filbertus
Mundruczó Kornél / Proton Színház / Vlagyimir Szorokin: A JÉG

Mundruczó Kornél / Proton Színház / Vlagyimir Szorokin: A JÉG

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • GENA
Mundruczó Kornél / Proton Színház: Nehéz istennek lenni

Mundruczó Kornél / Proton Színház: Nehéz istennek lenni

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Attila
Mundruczó Kornél / Proton Színház: Szégyen

Mundruczó Kornél / Proton Színház: Szégyen

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Színész
Nehéz istennek lenni

Nehéz istennek lenni

Gyulai Várszínház
  • Színész
Nick Carter

Nick Carter

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Nyílt próba Zűrzavar 2045

Nyílt próba Zűrzavar 2045

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • PEKENDI LÓRÁNT, kabinetfőnök
Olvasópróba-demó: Zűrzavar

Olvasópróba-demó: Zűrzavar

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • PEKENDI LÓRÁNT, kabinetfőnök
PanoDráma bemutatja: Szóról szóra

PanoDráma bemutatja: Szóról szóra

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Színész
Proton Színház/Mundruczó Kornél - NEHÉZ ISTENNEK LENNI

Proton Színház/Mundruczó Kornél - NEHÉZ ISTENNEK LENNI

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Attila
Proton Színház/Rába Roland: UTOLSÓ

Proton Színház/Rába Roland: UTOLSÓ

Jászai Mari Színház, Népház
  • Kornél
Proton Színház/Rába Róland:Utolsó

Proton Színház/Rába Róland:Utolsó

Szegedi Nemzeti Színház
  • Kornél
RS9 OFF 2019 Árpád-ház

RS9 OFF 2019 Árpád-ház

RS9 Színház
  • Filbertus
Sit Down Tragedy

Sit Down Tragedy

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Színész
Szégyen

Szégyen

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Színész
Szégyen  (18+)

Szégyen (18+)

Pécsi Nemzeti Színház
  • Színész
Szóról szóra

Szóról szóra

Nemzeti Színház
  • Színész
Szóról szóra

Szóról szóra

Nemzeti Színház
  • Színész
Szörprájzparti

Szörprájzparti

HK Produkció
  • Házigazda
Szörprájzparti

Szörprájzparti

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Szörprájzparti

Szörprájzparti

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
Szörprájzparti

Szörprájzparti

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
SZÖRPRÁJZPARTI - HOPPart Társulat - Kárpáti Péter

SZÖRPRÁJZPARTI - HOPPart Társulat - Kárpáti Péter

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Színész
Szörprájzparti Pécs

Szörprájzparti Pécs

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Táp Színház - Oleg és Vlagyimir Presznyakov:Áldozatot játszva - magyarországi ősbemutató

Táp Színház - Oleg és Vlagyimir Presznyakov:Áldozatot játszva - magyarországi ősbemutató

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Válja
TÁP Színház - Vajdai Vilmos: Rókonok

TÁP Színház - Vajdai Vilmos: Rókonok

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Martini
TÁP Színház: Kurátorok / varieté

TÁP Színház: Kurátorok / varieté

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Színész
TASNÁDI ISTVÁN: FÉDRA FITNESS

TASNÁDI ISTVÁN: FÉDRA FITNESS

C&M Hungary Kft.
  • Színész
TÉP

TÉP

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
TÉP

TÉP

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Tünet Együttes: Az élet értelme

Tünet Együttes: Az élet értelme

MU Színház
  • Színész
Vackor nyomában

Vackor nyomában

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Dramaturg
Vinnai András: FEAR THE SZAKNÉVSOR

Vinnai András: FEAR THE SZAKNÉVSOR

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb
Vinnai András: Fear The Szaknévsor (Dumaszínház)

Vinnai András: Fear The Szaknévsor (Dumaszínház)

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb
Vinnai András: Lefitymálva

Vinnai András: Lefitymálva

Gólem Színház
  • Antal
Vinnai András: Lefitymálva

Vinnai András: Lefitymálva

Gólem Színház
  • Színész
Vinnai András: Lefitymálva

Vinnai András: Lefitymálva

Gólem Színház
  • Színész
Vinnai András: Lefitymálva

Vinnai András: Lefitymálva

Gólem Színház
  • Antal
Vinnai András: LEFITYMÁLVA

Vinnai András: LEFITYMÁLVA

Gólem Színház
  • Antal
Vinnai András: LEFITYMÁLVA

Vinnai András: LEFITYMÁLVA

Gólem Színház
  • Antal
Vinnai András: LEFITYMÁLVA (FINAL CUT - with English subtitles)

Vinnai András: LEFITYMÁLVA (FINAL CUT - with English subtitles)

Gólem Színház
  • Antal
Vinnai András: LEFITYMÁLVA - 100. előadás

Vinnai András: LEFITYMÁLVA - 100. előadás

Gólem Színház
  • Antal
Vinnai András: Lefitymálva - with english subtitles

Vinnai András: Lefitymálva - with english subtitles

Gólem Színház
  • Antal
Vinnai András: Pizza Kamikaze

Vinnai András: Pizza Kamikaze

Gólem Színház
  • Színész
Vinnai András: SZÓVIRÁGOK - Bánki Gergő, Elek Ferenc, Sipos Vera

Vinnai András: SZÓVIRÁGOK - Bánki Gergő, Elek Ferenc, Sipos Vera

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
Vinnai András: SZÓVIRÁGOK - Bánki Gergő, Elek Ferenc, Sipos Vera

Vinnai András: SZÓVIRÁGOK - Bánki Gergő, Elek Ferenc, Sipos Vera

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb
Vinnai András: VOJÁGER

Vinnai András: VOJÁGER

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb
Voyager 3 ea. alatt Parányi Műhely gyerekmegőrzés, bejelentkezés: paranyimuhely@gmail.com

Voyager 3 ea. alatt Parányi Műhely gyerekmegőrzés, bejelentkezés: paranyimuhely@gmail.com

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Voyager 3- Tünet Együttes

Voyager 3- Tünet Együttes

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Yvonne, a burgundi hercegnő

Yvonne, a burgundi hercegnő

SZFE
  • Innocent
Zűrzavar 2045

Zűrzavar 2045

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • PEKENDI LÓRÁNT, kabinetfőnök
’A FÉRFI, HA ELMÚLT NEGYVEN… DE FEJBEN HARMINC…SE!’

’A FÉRFI, HA ELMÚLT NEGYVEN… DE FEJBEN HARMINC…SE!’

Őrmezei Közösségi Ház
  • Színész

Ajánlataink

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:

Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!

Pin It on Pinterest

Share This