művész


Herczeg Tamás
3

Herczeg Tamás

Született: 1977. május 28., Szombathely

Színész.

Leszerelésem után kezdtem komolyabban színjátszással foglalkozni, amikor is Sitkére költöztem és a helyi Sitkei Ifjúsági Kör Egyesületnél dolgoztam, a helyi színjátszókör ügyintézőjeként, és nem utolsó sorban színjátszójaként. Az itt eltöltött néhány év alatt sikerült találkoznom Soltis Lajossal, Lengyel Pállal, Bocsárdi Lászlóval, Ecsedi Erzsébettel, Jordán Tamással, Fodor…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színész.

Leszerelésem után kezdtem komolyabban színjátszással foglalkozni, amikor is Sitkére költöztem és a helyi Sitkei Ifjúsági Kör Egyesületnél dolgoztam, a helyi színjátszókör ügyintézőjeként, és nem utolsó sorban színjátszójaként. Az itt eltöltött néhány év alatt sikerült találkoznom Soltis Lajossal, Lengyel Pállal, Bocsárdi Lászlóval, Ecsedi Erzsébettel, Jordán Tamással, Fodor Tamással, Ascher Tamással, Gőz Istvánnal, Solténszky Tiborral, akik egyenként és együtt is nagyon sokat tettek szakmai fejlődésemért. Néhány év múltán a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház stúdiósaként, a Bárka Színház tagjaként dolgoztam/tanultam, míg végül ötödik próbálkozás után felvételt nyertem a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés-színész szakára, Ascher Tamás és Novák Eszter osztályába. Az itt eltöltött négy év szakmai és emberi szempontból is életem legmeghatározóbb időszaka volt.

Amikor végeztünk, az osztály (és az évfolyam) azzal szembesült, hogy ma már nem olyan könnyű elhelyezkedni egy színészdiplomával a zsebben, így elhatároztuk, hogy együtt maradva próbálunk talpon maradni. Ekkor született a HOPPart Társulat, ami kezdetektől fogva az én vezetésemmel működik, immár tizedik éve.

Jelenlegi munkái a Debreceni Csokonai Színházban:

Zalán Tibor: unferlédi – Honti
Tracy Letts: Augusztus Oklahomában – Bill Fordham
Presser Gábor-Sztevanovity Dusán: A padlás – Barrabás, Révész

Jelenlegi munkái a Katona József Színházban:

A karnevál utolsó éjszakája
A vadkacsa

Jelenlegi szerepe a Budaörsi Játékszínben:

Micimackó - Tigris

Jelenlegi szerepe a Nemzeti Színházban:

Pokoli disznótor - II. Vándorló

Korábbi munkái:

Bronte-k
Csak egy kis musical - Hair
Csak egy kis musical - West Side Story
Fogadó a Nagy Kátyúhoz
Halálkemény - a mi dájhárdunk
Hat szereplő szerzőt keres
Ilja próféta
Kazamaták
K.mama
Korcsula
Legjobb szándékok
"...majd mély csönd leng..." (rendező,zene)
Pardon! Operett...
Pilonon
Pokoli disznótor
Szent Iván éjjelén
Tovább is van...
Túl vagy a nehezén, most jön a neheze
Vakrepülés / Embervásár
Varázsfuvola

Filmes munkái:

2008 Vörös 

"Eljövök érted"- a kezdet

HK Produkció
  • Színész

"Vicces, királykisasszony?!?" - gyermekelőadás

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
*Szociopoly – Menőcsónak Egység / „GYERE” Gyerekesély Egyesület

*Szociopoly – Menőcsónak Egység / „GYERE” Gyerekesély Egyesület

Kultúrbrigád
  • Színész
7-GYERMEK SZÍNHÁZI SZEMLE-KŐ,PAPÍR,OLLÓ

7-GYERMEK SZÍNHÁZI SZEMLE-KŐ,PAPÍR,OLLÓ

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Színész
A csúnya kacsa

A csúnya kacsa

Vörösmarty Színház
  • Színész
A Dohány utcai seriff

A Dohány utcai seriff

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Színész
A HOPPart-Kárpáti Péter: HUNGARI

A HOPPart-Kárpáti Péter: HUNGARI

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Színész
A nevetés iskolája (Amphitryon)

A nevetés iskolája (Amphitryon)

Jászai Mari Színház, Népház
  • Merkúr
A vadkacsa

A vadkacsa

Katona József Színház
  • Vendég
A.P. Csehov: SIRÁLY

A.P. Csehov: SIRÁLY

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Szemjon Szemjonovics Medvegyenko
Az ünnep

Az ünnep

Pécsi Nemzeti Színház
  • Helene
Beszélő Levelek - December

Beszélő Levelek - December

Műhely Produkció
  • Színész
Chicago

Chicago

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Színész
Chicago

Chicago

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Chicago

Chicago

SZIKRA cool•tour•house
  • Színész
Eljövök érted - a kezdet

Eljövök érted - a kezdet

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Friedrich Dürrenmatt: A nagy Romulus

Friedrich Dürrenmatt: A nagy Romulus

Általános
  • ODOAKER, a germánok fejedelme – KAKAS
Hajrá Háry!

Hajrá Háry!

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Háry János, rektor (A tanári kar tagja)
Hajrá Háry!

Hajrá Háry!

Thália Színház
  • HÁRY JÁNOS, REKTOR (A tanári kar tagja)
Hajrá Háry! - A HOPPart és a Kőszegi Várszínház közös produkciója

Hajrá Háry! - A HOPPart és a Kőszegi Várszínház közös produkciója

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • HÁRY JÁNOS, REKTOR (A tanári kar tagja)
Halálkemény

Halálkemény

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Színész
Halálkemény - a mi dájhárdunk

Halálkemény - a mi dájhárdunk

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Halálkemény Hoppart Társulat

Halálkemény Hoppart Társulat

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Színész
Háló nélkül

Háló nélkül

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
HOPPart - DOB1 Írócsoport: 9-es terv a világűrből

HOPPart - DOB1 Írócsoport: 9-es terv a világűrből

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
HOPPart - DOB1 Írócsoport: 9-es terv a világűrből - az ea. után Évbúcsúztató HOPPart koncert

HOPPart - DOB1 Írócsoport: 9-es terv a világűrből - az ea. után Évbúcsúztató HOPPart koncert

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
HOPPart Társulat - Kárpáti Péter: Szörprájzparti

HOPPart Társulat - Kárpáti Péter: Szörprájzparti

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Színész
HOPPart Társulat - Kárpáti Péter: Szörprájzparti

HOPPart Társulat - Kárpáti Péter: Szörprájzparti

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Színész
HOPPart Társulat - Kárpáti Péter: Szörprájzparti - az ea. után évbúcsúztató HOPPart koncert

HOPPart Társulat - Kárpáti Péter: Szörprájzparti - az ea. után évbúcsúztató HOPPart koncert

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
HOPPart Társulat - Szkéné Színház: BLUE HOTEL

HOPPart Társulat - Szkéné Színház: BLUE HOTEL

MU Színház
  • Rendező
HOPPart Társulat/Szkéné Színház: Blue Hotel

HOPPart Társulat/Szkéné Színház: Blue Hotel

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
HOPPart Társulat: Anton Pavlovics Csehov: Három nővér

HOPPart Társulat: Anton Pavlovics Csehov: Három nővér

MU Színház
  • Kuligin, Fjodor Iljics
HOPPart Társulat: Korijolánusz

HOPPart Társulat: Korijolánusz

MU Színház
  • Színész
HOPPart:

HOPPart: "Eljövök érted"- a kezdet

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Szereplő
HOPPart: Aki másnak...

HOPPart: Aki másnak...

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
I. Erzsébet

I. Erzsébet

Csiky Gergely Színház
  • Színész
I. Erzsébet

I. Erzsébet

Weöres Sándor Színház
  • Cambridge-i professzor 1
I. Erzsébet

I. Erzsébet

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Stubbes, a puritán, Sir Robert Cecil a púpos, Tamerlán, a törpe, A hold, A törpe Erzsébet, Martín, a spanyol flotta admirálisa, Cambridge-i professzor 1.,Egy spanyol hajó
I. Erzsébet

I. Erzsébet

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Színész
IV. Henrik

IV. Henrik

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
János vitéz

János vitéz

Budaörsi Latinovits Színház
  • Strázsamester
Kaukázusi krétakör - Tatabánya

Kaukázusi krétakör - Tatabánya

Jászai Mari Színház, Népház
  • Kormányzó, Salva, Zzz
KOMA Társulat- William Shakespeare: Athéni Timon

KOMA Társulat- William Shakespeare: Athéni Timon

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Alcibiades
Korijolánusz

Korijolánusz

Gyulai Várszínház
  • Színész
KOTTAVETŐ, avagy fejjel a hangfalnak

KOTTAVETŐ, avagy fejjel a hangfalnak

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Színész
M/Ámor, vagy amit akartok

M/Ámor, vagy amit akartok

Angol Nyelvű Színház KHA
  • Robi
MERLIN - Előbemutató

MERLIN - Előbemutató

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Merlin, avagy...

Merlin, avagy...

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Micimackó

Micimackó

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Tigris
Micimackó

Micimackó

Budaörsi Latinovits Színház
  • Tigris
Mirkó királyfi

Mirkó királyfi

Millenáris
  • Színész
MOST Fesztivál: Árpád-ház

MOST Fesztivál: Árpád-ház

Jászai Mari Színház, Népház
  • Könyves Kálmán, II.István
Neptun Brigád: Váltságdíj

Neptun Brigád: Váltságdíj

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Zene
Paul Foster: I. Erzsébet - VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás/FÜGE/Szkéné

Paul Foster: I. Erzsébet - VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás/FÜGE/Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Tamerlán, a törpe
Paul Foster: I.Erzsébet - Fidelio színházi est - közönségtalálkozó

Paul Foster: I.Erzsébet - Fidelio színházi est - közönségtalálkozó

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Pokoli disznótor

Pokoli disznótor

Nemzeti Színház zRt.
  • II. Vándorló
Proton Színház/Rába Roland: UTOLSÓ

Proton Színház/Rába Roland: UTOLSÓ

Jászai Mari Színház, Népház
  • Herceg
Proton Színház/Rába Róland:Utolsó

Proton Színház/Rába Róland:Utolsó

Szegedi Nemzeti Színház
  • Herceg
Rivalda 2010 A nevetés iskolája (Amphitryon)

Rivalda 2010 A nevetés iskolája (Amphitryon)

Thália Színház
  • Merkúr
RS9 OFF 2019 Árpád-ház

RS9 OFF 2019 Árpád-ház

RS9 Színház
  • Könyves Kálmán, II.István
Singing in the Train - a HOPPart Klub a capella koncertje

Singing in the Train - a HOPPart Klub a capella koncertje

Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont
  • Egyéb
Sirály

Sirály

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • MEDVEGYENKO, SZEMJON SZEMJONOVICS, tanító
Szeret... lek

Szeret... lek

Budaörsi Latinovits Színház
  • Színész
Szeret...lek

Szeret...lek

Thália Színház
  • Színész
SZERET...lek

SZERET...lek

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Színész
Szociopoly – Mentőcsónak Egység / „GYERE” Gyerekesély Egyesület

Szociopoly – Mentőcsónak Egység / „GYERE” Gyerekesély Egyesület

Kultúrbrigád
  • Színész
Szörprájzparti

Szörprájzparti

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Szörprájzparti

Szörprájzparti

HK Produkció
  • Házigazda
Szörprájzparti

Szörprájzparti

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
Szörprájzparti

Szörprájzparti

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
SZÖRPRÁJZPARTI - HOPPart Társulat - Kárpáti Péter

SZÖRPRÁJZPARTI - HOPPart Társulat - Kárpáti Péter

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Színész
Szörprájzparti Pécs

Szörprájzparti Pécs

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
TÁP Színház: Kuznyecki esőzések

TÁP Színház: Kuznyecki esőzések

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Igor Marinyin
Tovább is van...

Tovább is van...

Nemzeti Színház zRt.
  • Dappertutto / Hollandiás Miska / Spalanzani / Kasnúr
Váltságdíj

Váltságdíj

Új Színház
  • Zene
Váltságdíj

Váltságdíj

Thália Színház
  • Zene
Váltságdíj - főpróba

Váltságdíj - főpróba

Új Színház
  • Zene
Vicces, királykisasszony?!?

Vicces, királykisasszony?!?

Jászai Mari Színház, Népház
  • Lojális Lajos, királyi ceremóniamester
X János vitéz

X János vitéz

Budaörsi Latinovits Színház
  • Strázsamester
„Urbi et orbi” a testi szenvedésről: HOPPart Társulat: Pilinszky János

„Urbi et orbi” a testi szenvedésről: HOPPart Társulat: Pilinszky János

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Apáca

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



Pin It on Pinterest

Share This